A new yorki Stony Brook egyetem kutatói megállapították, hogy ebben kétségkívül szerepe van a félhomálynak, ugyanakkor vannak mély neurofiziológiai gyökerei is. Ez a szexuális izgalom, amelynek mechanizmusát funkcionális mágneses rezonanciával vizsgálták és megtalálták azokat az agyi zónákat, amelyek ilyen helyzetben aktivizálódnak.
Azt is kielemezték, hogy a tág pupilla maga is fokozza a szexualitást, nem véletlen, hogy már a régmúlt idők hölgyei is nadragulyát csepegtettek a szemükbe, hogy vonzóbbaknak lássák őket a férfiak.
Egy kísérlet is bizonyította ennek a hatásnak a létezését: ha egy női arcot ábrázoló fotón számítógéppel megnagyítják a pupillákat, az arc vonzóbb lesz akkor is, ha semmi mást nem változtatnak rajta.
A részletekben azonban nincs egyetértés a szakértők között. A torontói egyetem kutatói néhány évvel ezelőtt egy tanulmányukban azt állították, hogy a tág pupillákat főként a férfiak kedvelik a nőkben, de a nőkre nincs különösebb hatással az ilyen férfiszem.
Egy norvég tanulmány szerint a pupillatágulás a nőknél csak a termékeny ciklusban következik be, de nem működik, ha fogamzásgátlót szednek.
Mindenesetre randevú alkalmával nem árt ellenőrizni a partnernél, hogy tágul-e a pupillája, ami ha igaz, igazolja, hogy hatással vagyunk rá. Egy dologra azonban figyelni kell: ha rövidlátó az illető, a recept nem érvényes, mivel a rövidlátók pupillája teljes nyugalmi helyzetben is tágultabb.

Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
Hódítás, csábítás, szakítás és szerelem. Erotika, és minden ami a randevúk és forró éjszakák világába belefér.
